Kedves Erika!

HETI AJÁNLAT

Tisztelt Cím!  

Szeretnék élni a lehetőséggel, és tanácsot kérni dietetikustól az Önök oldalán.

Kisfiam 15 éves vashiányos- vérszegény. A napokban tudtam meg azt is, hogy a tejfogyasztás gátolja a vas felszívódását, eddig ő extrem mennyiségben itta a tejet reggeltől estig. Azt is felismertem, hogy talán eddig vashiányosan táplálkoztunk. Ritkán ettünk vörös húsokat, belsőségeket. (sokkal inkább több halat, csirkét, zöldségeket, sajtokat, tésztát).

Az interneten megtalálom, hogy milyen ételek tartalmaznak több vasat, de azt is olvastam, hogy az állati eredetű jobban hasznosul, mint a növényi.

Leginkább azt szeretném kérdezni, hogy milyen mennyiségben, formában, gyakoriságban kellene vörös húsokat, belsőségeket tartalmaznia az étrendjének, és leginkább melyikek (melyik hús, belsőség ajánlott). Illetve, hogy kiváltható e ez, valami más étellel ami szintén magas vastartalmú?

 

 

Kedves Erika!

 

Amennyiben fiánál a vashiány krónikusan fennáll, véleményem szerint érdemes volna egy tüzetesebb belgyógyászati-hematológiai kivizsgáláson részt vennie. A vashiánynak ugyanis számos oka lehet, amely nem, vagy nem feltétlenül függ össze a táplálkozási szokásokkal (pl. vasfelszívódás/vasraktározás zavara, valamilyen gyulladásos háttér, esetleg gluténérzékenység, stb.) 

Ha a vashiány oka ismertté válik, kezelése is hatékonyabb. Ha viszont nem találnak semmilyen egyéb háttér-betegséget, érdemes lehet egy személyes dietetikai konzultáción részt venniük, mivel ebben  az esetben a táplálkozási szokások teljes felmérése, ismerete szükséges a személyre szabott tanácsadáshoz.

Valóban akadályozza némileg a tejben lévő Ca a vas felszívódását, de a normál mennyiségű tej-és tejtermék fogyasztás (napi max, fél liter tej vagy annak megfelelő fehérjetartalmú tejtermék) vegyes táplálkozás mellett nem befolyásolja jelentősen a vas hasznosulását. 

Szintén igaz, hogy az  állati eredetű élelmiszerek vastartalma nagyobb arányban szívódik fel, elsősorban a tojás, a húsok (pl. bárány, marha) illetve belsőségek (sertésmáj, libamáj) illetve a tengeri gyümölcsei (pl. kagyló) tartalmaznak nagyobb mennyiséget. 

Fogyasztási gyakoriságukra vonatkozó releváns információt akkor adhatnék, ha tüzetesebben ismerném a fia táplálkozási szokásait. De alapvetően vörös húsokat hetente, belsőségeket nagyságrendileg kéthetente érdemes fogyasztani. 

 

Üdvözlettel:

 

Barcza Zsuzsanna